Avatar
 Betonkeverő
#14397
Sziasztok!

Tegnap esti sztorit szeretném megosztani veletek. Este negyed 10, barátoknál voltunk telken Almádiban fent a dombon, indulunk haza. Fűzfő felé indultunk, Bori hátul ült. Épphogy elindultunk, 100-ra gyorsultam fel, a domb alján megpillantok egy őzet az úton a sávomban. Vészfék, motor bebólint, őz a vaksötétben, lóf.szt se látok. Rányúlok távfényre, őz még ott áll, kicsit balra húzódtam, hogy kikerüljem, kb 40km/h-val értünk az őz mellé. Marha nagy mákunk volt, hogy egy helyben állt.
A tanulság számomra, hogy sötétban csak lassan, és hogy bár hihetném, hogy majd a motor hangjától elmenüknek a vadak, de nagyon nem. Este csak óvatosan.
Én már beszereztem 2 vadriasztót is javaslom neked is mindössze 520 ft volt a legmárkásabb.
Remélem jól vagytok .
Avatar
 Kajakman
#14396
Sziasztok!

Tegnap esti sztorit szeretném megosztani veletek. Este negyed 10, barátoknál voltunk telken Almádiban fent a dombon, indulunk haza. Fűzfő felé indultunk, Bori hátul ült. Épphogy elindultunk, 100-ra gyorsultam fel, a domb alján megpillantok egy őzet az úton a sávomban. Vészfék, motor bebólint, őz a vaksötétben, lóf.szt se látok. Rányúlok távfényre, őz még ott áll, kicsit balra húzódtam, hogy kikerüljem, kb 40km/h-val értünk az őz mellé. Marha nagy mákunk volt, hogy egy helyben állt.
A tanulság számomra, hogy sötétban csak lassan, és hogy bár hihetném, hogy majd a motor hangjától elmenüknek a vadak, de nagyon nem. Este csak óvatosan.
Avatar
 mts
#14395
Pont emiatt akarom megvárni hogy jelentkezzen pár ember, mert akkor lehet időpontot egyeztetni.

De indulásnak legyen az eredeti időpont: augusztus 24-28.

Kit érdekel, kinek lenne jó az időpont?
1.,
2.,
3., ......
Az eredeti dátumot preferálnánk itt (keleten) 3-4-en. A szabikat már nem tudjuk átrakni!

Erdély túra vol 2.

http://www.szekelyfoldiinfo.ro/Menu/Sza ... 5-RMWh96Uk

http://www.szekelyfoldiinfo.ro/Menu/Sza ... 5-RRmh96Uk

http://www.szekelyfoldiinfo.ro/Menu/Sza ... 5-RlGh96Uk

Várom a szobaigényeket...
Én az első szálláshelyre szavazok. A gerléknek (Judit, Viktor) egy kétágyas, nekünk meg (oNe, Kmpeter, mts) egy 3 ágyas. Egyenlőre... Bemelegítésnek: https://goo.gl/maps/ucDQGGJ8v9q
Avatar
 oNe
#14394

idöpont szükseges lenne, mert haza kell majd mennem kocsit vizsgaztatni es az elvisz 2- hetet, minimum, + postaladat üriteni stb.

par embernek szallast talalni nem lehet problema, de 15-20-nak igen

Mindegy majd irtok, hogy all a dolog. idönkent benezek:)

Csövaz
Pont emiatt akarom megvárni hogy jelentkezzen pár ember, mert akkor lehet időpontot egyeztetni.

De indulásnak legyen az eredeti időpont: augusztus 24-28.

Kit érdekel, kinek lenne jó az időpont?
1.,
2.,
3., ......
Az eredeti dátumot preferálnánk itt (keleten) 3-4-en. A szabikat már nem tudjuk átrakni!

Erdély túra vol 2.

http://www.szekelyfoldiinfo.ro/Menu/Sza ... 5-RMWh96Uk

http://www.szekelyfoldiinfo.ro/Menu/Sza ... 5-RRmh96Uk

http://www.szekelyfoldiinfo.ro/Menu/Sza ... 5-RlGh96Uk

Várom a szobaigényeket...
Avatar
 oNe
#14392
Alakul a túra.
Azt gondoltam hogy csillagtúrával oldanánk meg, akkor a cucc amit viszünk maradhat a szálláson.
A szállás Nagyszeben környékén lenne, konkrét hely és ár majd ha meglesz a csapat. Ahogy nézem 6-10 e Ft / éjszaka árért már korrekt szállás van.
Szóval minél előbb jelentkezzen akit érdekel, fogy az idő. Pár napon belül tudnom kell ki akar jönni, milyen igények lennének.
Az útiterv (kb. 1.600 km)
1. nap:
Gyülekező Debrecenben, a Mikepércsi úti Tesco Extra parkolóban.
Debrecen - Nagyszeben 396 km

2.nap:
Nagyszeben - Transalpina 310 km vagy 345 km útvonaltól függően

3. nap:
Nagyszeben - Transfogaras 280 km vagy 400 km, attól függően hogy végig lehet-e menni az északi részen

4. nap:
Nagyszeben - Debrecen 396 km

Amit várok: észrevétel, javaslat, jelentkezés :)
Avatar
 Styka
#14391
Akkor egyelőre marad az eredeti dátum, holnap kezdem összeszedni az infókat. Írom majd a fejleményeket.

Ok, próbálom korábra tenni a szabim, hogy menni tudjak!
Avatar
 Kajakman
#14390
Először legyen pár ember akit érdekel a túra, aztán összerakjuk. Mivel nem sok idő lenne a szervezésre, olyan tervet használnánk ami már másnak bevált :)
ha érdekel, szívesen ajánlok útvonalat és szállást is amerre jártam már.
Persze hogy érdekel, láttam is a videóid :) Ha tudod, küldd át és megnézem hogy állnak a szállások az útvonal mentén.
A belinkelt útvonalból lehet szemezgetni részeket. Bár messze van, de ha még nem voltatok, mindenképpen ajánlom a Piposz birtokot Bükklokán.
Hegylakokra írtam két rövid cikket, linkekkel, azt pedig itt találjátok. Ha bármi egyéb kérdés van, telefonon is szívesen válaszolok. Jó utat! :)
http://hegylakok.hu/author/csik-zsolt/

<iframe src="https://www.google.com/maps/d/u/1/embed ... gm5j5remwQ" width="580" height="480"></iframe>
Avatar
 oNe
#14389
Akkor egyelőre marad az eredeti dátum, holnap kezdem összeszedni az infókat. Írom majd a fejleményeket.
Avatar
 mts
#14388
Így érthető...
Ha jelentkezik 5-6 ember akkor van értelme szerveznem, addig nem pörgök rajta.

idöpont szükseges lenne, mert haza kell majd mennem kocsit vizsgaztatni es az elvisz 2- hetet, minimum, + postaladat üriteni stb.

par embernek szallast talalni nem lehet problema, de 15-20-nak igen

Mindegy majd irtok, hogy all a dolog. idönkent benezek:)

Csövaz
Pont emiatt akarom megvárni hogy jelentkezzen pár ember, mert akkor lehet időpontot egyeztetni.

De indulásnak legyen az eredeti időpont: augusztus 24-28.

Kit érdekel, kinek lenne jó az időpont?
1.,
2.,
3., ......
Az eredeti dátumot preferálnánk itt (keleten) 3-4-en. A szabikat már nem tudjuk átrakni!
Avatar
 Styka
#14387
Először legyen pár ember akit érdekel a túra, aztán összerakjuk. Mivel nem sok idő lenne a szervezésre, olyan tervet használnánk ami már másnak bevált :)
ha érdekel, szívesen ajánlok útvonalat és szállást is amerre jártam már.
Persze hogy érdekel, láttam is a videóid :) Ha tudod, küldd át és megnézem hogy állnak a szállások az útvonal mentén.

Mondjuk +3-4 nap ;-) 29től szabin vagyok....
Avatar
 oNe
#14386

Ha lenne ra lehetöseg elmennek , Jartas ember tervezne az utvonalat ?

Meg sosem voltam, de ujabban a Kossuth radioban sokat beszelnek erdelyröl, Csikszeredarol, odaig elmennek . Museumok, regi varak varosepiteszet erdekel,
Es hany napos lenne?
Először legyen pár ember akit érdekel a túra, aztán összerakjuk. Mivel nem sok idő lenne a szervezésre, olyan tervet használnánk ami már másnak bevált :)
ha érdekel, szívesen ajánlok útvonalat és szállást is amerre jártam már.
Persze hogy érdekel, láttam is a videóid :) Ha tudod, küldd át és megnézem hogy állnak a szállások az útvonal mentén.
Avatar
 Kajakman
#14385
Mi a gond? Nincs idő a szervezésre?

Érdekelne valakit a transzfogarasi túra? Ha összejön pár ember, megpróbálhatjuk megoldani. Nekem most jöttek haza ismerősök onnan, útvonal, szállásügyben kérhetek segítséget.

Ha lenne ra lehetöseg elmennek , Jartas ember tervezne az utvonalat ?

Meg sosem voltam, de ujabban a Kossuth radioban sokat beszelnek erdelyröl, Csikszeredarol, odaig elmennek . Museumok, regi varak varosepiteszet erdekel,
Es hany napos lenne?
Először legyen pár ember akit érdekel a túra, aztán összerakjuk. Mivel nem sok idő lenne a szervezésre, olyan tervet használnánk ami már másnak bevált :)
ha érdekel, szívesen ajánlok útvonalat és szállást is amerre jártam már.
Avatar
 oNe
#14384

idöpont szükseges lenne, mert haza kell majd mennem kocsit vizsgaztatni es az elvisz 2- hetet, minimum, + postaladat üriteni stb.

par embernek szallast talalni nem lehet problema, de 15-20-nak igen

Mindegy majd irtok, hogy all a dolog. idönkent benezek:)

Csövaz
Pont emiatt akarom megvárni hogy jelentkezzen pár ember, mert akkor lehet időpontot egyeztetni.

De indulásnak legyen az eredeti időpont: augusztus 24-28.

Kit érdekel, kinek lenne jó az időpont?
1.,
2.,
3., ......
pár napos csúszással érdekelne...
Ok, de mi lenne az a pár nap? +4, -2 ? :)
Avatar
 Styka
#14383
Így érthető...
Ha jelentkezik 5-6 ember akkor van értelme szerveznem, addig nem pörgök rajta.

idöpont szükseges lenne, mert haza kell majd mennem kocsit vizsgaztatni es az elvisz 2- hetet, minimum, + postaladat üriteni stb.

par embernek szallast talalni nem lehet problema, de 15-20-nak igen

Mindegy majd irtok, hogy all a dolog. idönkent benezek:)

Csövaz
Pont emiatt akarom megvárni hogy jelentkezzen pár ember, mert akkor lehet időpontot egyeztetni.

De indulásnak legyen az eredeti időpont: augusztus 24-28.

Kit érdekel, kinek lenne jó az időpont?
1.,
2.,
3., ......
pár napos csúszással érdekelne...
Avatar
 oNe
#14382
nincs sajna mar szabadsagom elvinni a turat, +15-20 fo eseten abszolut nem talaltunk olcso szallast, es igy mar annyira nem hivogato

 Vendég
#14381
Mi a gond? Nincs idő a szervezésre?

Érdekelne valakit a transzfogarasi túra? Ha összejön pár ember, megpróbálhatjuk megoldani. Nekem most jöttek haza ismerősök onnan, útvonal, szállásügyben kérhetek segítséget.
nincs sajna mar szabadsagom elvinni a turat, +15-20 fo eseten abszolut nem talaltunk olcso szallast, es igy mar annyira nem hivogato
Így érthető...
Ha jelentkezik 5-6 ember akkor van értelme szerveznem, addig nem pörgök rajta.

idöpont szükseges lenne, mert haza kell majd mennem kocsit vizsgaztatni es az elvisz 2- hetet, minimum, + postaladat üriteni stb.

par embernek szallast talalni nem lehet problema, de 15-20-nak igen

Mindegy majd irtok, hogy all a dolog. idönkent benezek:)

Csövaz
Avatar
 oNe
#14380
sajna nem tudjuk megszervezni
Mi a gond? Nincs idő a szervezésre?

Érdekelne valakit a transzfogarasi túra? Ha összejön pár ember, megpróbálhatjuk megoldani. Nekem most jöttek haza ismerősök onnan, útvonal, szállásügyben kérhetek segítséget.
nincs sajna mar szabadsagom elvinni a turat, +15-20 fo eseten abszolut nem talaltunk olcso szallast, es igy mar annyira nem hivogato
Így érthető...
Ha jelentkezik 5-6 ember akkor van értelme szerveznem, addig nem pörgök rajta.
Avatar
 ricsi
#14379
Van fejlemény a transzfogarasi túrával kapcsolatban?
sajna nem tudjuk megszervezni
Mi a gond? Nincs idő a szervezésre?

Érdekelne valakit a transzfogarasi túra? Ha összejön pár ember, megpróbálhatjuk megoldani. Nekem most jöttek haza ismerősök onnan, útvonal, szállásügyben kérhetek segítséget.
nincs sajna mar szabadsagom elvinni a turat, +15-20 fo eseten abszolut nem talaltunk olcso szallast, es igy mar annyira nem hivogato
Avatar
 oNe
#14378
sajna nem tudjuk megszervezni
Mi a gond? Nincs idő a szervezésre?

Érdekelne valakit a transzfogarasi túra? Ha összejön pár ember, megpróbálhatjuk megoldani. Nekem most jöttek haza ismerősök onnan, útvonal, szállásügyben kérhetek segítséget.

Ha lenne ra lehetöseg elmennek , Jartas ember tervezne az utvonalat ?

Meg sosem voltam, de ujabban a Kossuth radioban sokat beszelnek erdelyröl, Csikszeredarol, odaig elmennek . Museumok, regi varak varosepiteszet erdekel,
Es hany napos lenne?
Először legyen pár ember akit érdekel a túra, aztán összerakjuk. Mivel nem sok idő lenne a szervezésre, olyan tervet használnánk ami már másnak bevált :)
 Vendég
#14377
Van fejlemény a transzfogarasi túrával kapcsolatban?
sajna nem tudjuk megszervezni
Mi a gond? Nincs idő a szervezésre?

Érdekelne valakit a transzfogarasi túra? Ha összejön pár ember, megpróbálhatjuk megoldani. Nekem most jöttek haza ismerősök onnan, útvonal, szállásügyben kérhetek segítséget.

Ha lenne ra lehetöseg elmennek , Jartas ember tervezne az utvonalat ?

Meg sosem voltam, de ujabban a Kossuth radioban sokat beszelnek erdelyröl, Csikszeredarol, odaig elmennek . Museumok, regi varak varosepiteszet erdekel,
Es hany napos lenne?
Avatar
 oNe
#14376
kedves andrás. a transzfogaras túra jelenleg veszélyben van, "szopás a melóban" jelige alatt. jövő héten új információkkal jelentkezünk.
üdvözlettel
a szemüveges
Van fejlemény a transzfogarasi túrával kapcsolatban?
sajna nem tudjuk megszervezni
Mi a gond? Nincs idő a szervezésre?

Érdekelne valakit a transzfogarasi túra? Ha összejön pár ember, megpróbálhatjuk megoldani. Nekem most jöttek haza ismerősök onnan, útvonal, szállásügyben kérhetek segítséget.
Avatar
 ricsi
#14375
Tisztelt Vezetőség!
Mikor lehet már a Transzfogaras túrára jelentkezni? Nem kéne, hogy a WDW ,,sorsára" jusson!
Én jelentkezek.
Kérem mielőbbi pozitív válaszukat.
Tisztelettel: András
kedves andrás. a transzfogaras túra jelenleg veszélyben van, "szopás a melóban" jelige alatt. jövő héten új információkkal jelentkezünk.
üdvözlettel
a szemüveges
Van fejlemény a transzfogarasi túrával kapcsolatban?
sajna nem tudjuk megszervezni
Avatar
 oNe
#14374

 rigo
#14373
Mihaly Zotya! Nem is tudtam, hogy DJ-zel a Palaceban?!? :D
Nick Warren mi??? ;)
Csatolmányok:
image.jpg
image.jpg (1.26 MiB) Megtekintve 9728 alkalommal
Avatar
 ricsi
#14372
Tisztelt Vezetőség!
Mikor lehet már a Transzfogaras túrára jelentkezni? Nem kéne, hogy a WDW ,,sorsára" jusson!
Én jelentkezek.
Kérem mielőbbi pozitív válaszukat.
Tisztelettel: András
kedves andrás. a transzfogaras túra jelenleg veszélyben van, "szopás a melóban" jelige alatt. jövő héten új információkkal jelentkezünk.
üdvözlettel
a szemüveges
Avatar
 mts
#14371
Tisztelt Vezetőség!
Mikor lehet már a Transzfogaras túrára jelentkezni? Nem kéne, hogy a WDW ,,sorsára" jusson!
Én jelentkezek.
Kérem mielőbbi pozitív válaszukat.
Tisztelettel: András
Avatar
 Warpig
#14368
Sziasztok!

Bp, 2 kerületben keresnék parkolási lehetőséget. Zárt helyen, olcsón, ha lehet :)
Avatar
 ricsi
#14367
Munkatárssal csevegtünk ma, ezt mesélte az Öhlinsekről:

,,an öhlins engineer who has done the setups at brno circuit told us, that öhlins forks with blue labels on the fork-foot are not öhlins forks. only forks which were assembled in öhlins plant. but it is no development from öhlins
only öhlins forks with öhlins lasered on the fork-foot are real öhlins - developed forks"

Ezt ki tudta eddig? :)
azért ez sánít kicsit. azok is öhlinsek, de csak a csúcsmodelleket szerelik kézzel az öhlins gyárban, a népmodelleket máshol gyártatják. attól még a technológia és a tervezés is öhlins, nem egy showa-t kapsz átmatricázva.
Avatar
 Kajakman
#14366
Munkatárssal csevegtünk ma, ezt mesélte az Öhlinsekről:

,,an öhlins engineer who has done the setups at brno circuit told us, that öhlins forks with blue labels on the fork-foot are not öhlins forks. only forks which were assembled in öhlins plant. but it is no development from öhlins
only öhlins forks with öhlins lasered on the fork-foot are real öhlins - developed forks"

Ezt ki tudta eddig? :)
Avatar
 rigo
#14365
Ingyenes motoros filmvetites van a Bem moziban ma es hetvegen. Ha valakinek van kedve jojjon, meg van hely. En mar itt vagyok. A mai program eleg jo szerintem.
A program a Motorrevu.hu oldalon fent van
Avatar
 TorzsiMTS
#14361
Van olyan aki ma megy ki az AMTS-re?
talán mi 11 körül
fél4re értem fel,még reggel lefutottam egy negyed maratont :D Egész jó volt a kiállítás.
Avatar
 steam
#14360
megvolt a szokásos szezon kezdő motoros tréning, jöhet a jó idő :)
Tegnap én is tekertem egy indítókört ... egészen Dunaújvárosig elszaladtam Pest megyéből :)
Avatar
 Dani
#14359
megvolt a szokásos szezon kezdő motoros tréning, jöhet a jó idő :)
Avatar
 gonosz
#14358
Vigyázzatok, nehogy közel menjetek a Ducatikhoz, fel pedig véletlenül se próbáljatok ülni rájuk...nem lehet. :D
Avatar
 dino74
#14355
annyit hallottam, hogy akarnak BP-en valami kereskedest ahova kiraknak motorokat, de hogy hova mikor arrol nem tudok semmit.
remelem suzukit találnak, es akkor megmarad a megszokott hangulat :D

ezt nem értem, ha már a Ducati a nagy VW konszernhez tartozik, és azon is belül az Audihoz, akkor miért nem árulnak Ducatit Audi kereskedésekben?

az autó szalonok amúgy is elég nagyok, simán elférne ott pár motor is
a másik bajor autó és motorgyártónál is így van
ez saját vélemény: szakértelem, elhivatottság és pénz hiánya miatt. azét felszerelni egy szervizt, kiképezni a szerelőket és feltölteni a készletet 50+ millió ft, ez nem nagyon éri meg az országosan eladott 50db motor mellett. valamint én is szívesebben megyek be egy direkt ducati kereskedésbe, mint egy közösbe. ha jól tudom a BMW-nél is a fullgas megy a legjobban, bármennyire is balaton, de mégiscsak egy dedikált motorkereskedés, nem a wallisban egy megtűrt valami.
+szerintem a bmw-nél is nagyon kevés kereskedés tolja a motorokat is.
50db? Sehol nem adtak el annyi diavel titaniumot mint itt :D
Avatar
 ricsi
#14354
Csak érdeklődésképp, a mostani Superbike magazin egy új Ducati kereskedésről rebegtet híreket,de nincs konkrétum. Ki mit tud erről? Prezidente?

#14353

 G.B.
#14351
Úgy hallottam, hogy a Motorradnál lesz a Nagykőrösi úton.
Milyen csöves már ez?
:))
Avatar
 G.B.
#14350
Úgy hallottam, hogy a Motorradnál lesz a Nagykőrösi úton.
Milyen csöves már ez?
Ja-ja, Suzukis csapat :(
Avatar
 dino74
#14349
Úgy hallottam, hogy a Motorradnál lesz a Nagykőrösi úton.
Milyen csöves már ez?
Avatar
 G.B.
#14348
Úgy hallottam, hogy a Motorradnál lesz a Nagykőrösi úton.
  • 1
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 19

If you've been into sports betting for a while, th[…]

Handicap betting, also known as spread betting, is[…]