Avatar
 ricsi
#11610
én olyant szeretnék, ami nem egy ilyen 90-es évek rapper csőszárú formátlan sz*r, hanem van valami rendes farmer formája... NIT-el azért is lelkesedtünk az említett olasz cuccért, mert látszott, hogy törődtek a kinézettel is.
R: ajánlom neked is a Dainese-t, láthattad már Davicseken. Habár a mi amorf formánkon nem mutat olyan jól, de azért jól áll és jó szűk a szára, a protektor pedig jó széles így nem tartok tőle hogy az első "földet éréskor" elfordul. (mondjuk láttam balesetes SPIDI-t is, olyat mint az enyém és az sem fordult el nagyon... de ez biztosabbnak tűnik)
Viszont: ebbe már nagyon necces hogy akármilyen csizma nem fér majd bele. Az OUT-típusú Dainese még pont igen, de pl a haverom TCX-e és az én Puma 1000em már nem. Mondjuk a Puma a Spidi-be sem...
én a Dainese-vel meg vagyok elégedve. én is bemutattam benne egy kisebb csúszást kakucson és semmi baja nem lett...
az áron lehet okosítani ha az outletben veszi meg az ember, illetve azt hiszem december elején volt pl. féláras akció itthon is a karasnában (a Demény Tomi vett is egyet 30 körül)
az olasz cucc pont a Ricsi által említett fashion nézőpont miatt tetszett. nagyon jól néztek ki (a Dainese-nek csak a szinével nem vagyok annyira kibékülve). Több szín és fazon is van, nekem a lecipzározható aljú volt a kedvencem :)
dainese outlet-et csak ne emlegessük :)
Avatar
 Davicsek
#11609

 NIT
#11608

#11607

 Zola
#11606
Én a superzone-s Mugen Race-t használom, akciósan 30 eft, de sztem ez mindig akciós, szóval ez lehet a valós ára. Egy rövid "teszt csúszás" volt vele, a térdprotektor jól vizsgázott, az anyaga a varrásnál megindult, de végül könnyen javítható volt. Sztem annyit nem tud, mint a drágábbak, asszem csak csípő és fenék környékén van benne kevlár, nem végig, viszont ami nekem pozitív volt, h derékban és hosszúságban is állítható (tépzár, patent), sztem jól néz ki, és egy egyszerű aláöltözővel 10 fokig lehet benne motorozni, de nyáron sem tűnt annyira melegnek.
Avatar
 a76gyuri
#11605
Van valakinek tapasztalata motoros farmerokkal kapcsolatban. A korábbi fórum oldalon mintha már lett volna róla szó. Milyen márkát érdemes megnézni (felpróbálni) megvenni, illetve hol lehet itthon beszerezni? Én az Esquad-ot találtam, de mintha annak itthon nem nagyon lenne képviselete, vagy legalábbis készleten nem sok van… (ahogy vissza emlékszem).
Esetleg Ausztriában hova érdemes menni, ahol van választék?

Köszi a segítséget!
Péter
Hello!

A régi oldalon én dobtam fel utoljára a témát. Végigjártam szinte az összes üzletet Pesten, a végén Spyke-ot vettem. Azon egyszerű oknál fogva, hogy csak az jött rám. Eddig nem bántam meg, elég jónak bizonyult. Van csípő és térd protektora, szerencsére még nem kellett tesztelnem élesben. Rosszabbul szellőzik mint egy normál farmer, de elviselhető nagy melegben is.
Avatar
 Hajek 1098
#11604
Van valakinek tapasztalata motoros farmerokkal kapcsolatban. A korábbi fórum oldalon mintha már lett volna róla szó. Milyen márkát érdemes megnézni (felpróbálni) megvenni, illetve hol lehet itthon beszerezni? Én az Esquad-ot találtam, de mintha annak itthon nem nagyon lenne képviselete, vagy legalábbis készleten nem sok van… (ahogy vissza emlékszem).
Esetleg Ausztriában hova érdemes menni, ahol van választék?

Köszi a segítséget!
Péter
Szia!

Ide nézzél be:

Bike-expet.at

van náluk néhány érdekesség is!

Üdv.:Hajek
Avatar
 wolvesmonster93
#11603
Nitnek csak azért fogott Wdw mert meleg volt és izzadt mind a kanyaroktól,mind a fék okozta nyílt lángtól! :D
Na jó de a NIT szeret a tűzzel játszani, meg a gázzal.... :)
Avatar
 Sirrom
#11601
34-es méret,a nadrág szerint,de most mértem le,93centi a derékbősége. Kék színű.
Köszönöm, akkor már csak magamat kell körbe mérnem… :)
Avatar
 76
#11599
Nitnek csak azért fogott Wdw mert meleg volt és izzadt mind a kanyaroktól,mind a fék okozta nyílt lángtól! :D
Avatar
 NIT
#11598
NIT: látod látod, ha mindig hordanád, nem égne le a lábad holmi motorborogatástól
Ha nem basztad volna ki a védőrácsot ez nem történt volna meg. Hát minek pimpelted a gépet ha úgyis 90el mész az egyenesekben? Pont maradhatott volna az a tetem rács a helyén a bőr meg a lábamon... Ja: az öregednek szólj hogy a kanális rácsa életveszély, különösen a találkozók idején kell erre odafigyelni... :D
Csatolmányok:
img-20130520-00082.jpg
img-20130520-00082.jpg (1.6 MiB) Megtekintve 6830 alkalommal
Avatar
 ricsi
#11597
NIT: látod látod, ha mindig hordanád, nem égne le a lábad holmi motorborogatástól
Avatar
 NIT
#11596
Nekem SPIDI van, a Motorline-nál vettem. Eddig nagyon kedveltem (habár mosás után is fogott ami tré ugyanis a WDW túrán, az 50 fokban még a lábamat is megfestette...) habár a térdprotektor része szerintem az első "földet érés" után el fog mozdulni. A minap Davicsek biztatására vettem egy Dainese kevláros farmert a bele való térdvédővel elképesztő pénzért (kedvezménnyel együtt is). A tapasztalatokról Dávicsek tud autentikus felvilágosítást adni.
A matek: A SIDI 39.000 volt cakpakk, beépített csípő & térd protektorokkal. A Dainese 70.000 volt (MDK kedvezménnyel) protektorokkal amit -persze- külön kellett megvenni.
Az E-squad-ról: azon felül h horror drága (mint a Dainese) nekem van egy nyári 3napos túratapasztalatom is (a konkrét típusra nem emlékszem): kb annyira szellőzik mint egy bőrnadrág. De legalább drágább és ugyanúgy fog mint a SPIDI.
Remélem most mnár sokkal okosabb lettél! :)
Apropó: a SPIDI gatyám eladó, lényegében újszerű. 48as, amit úgy érts hogy a farmer méretem 33/33... Ha érdekel és Törzsi nadrágja nem ok akkor írj privátban.
az én spidim nem fog
Most már nekem sem. 3 mosás kellett hozzá (szigorú 30 fokos). Kb ennyiszer is mostam összesen...
Avatar
 dino74
#11595

#11594

#11593
http://imgs.inkfrog.com/pix/kmmotosport ... 7156469561

Nekem egy ilyen van ELADÓ! A nap folyamán fent lesz az apróhirdetések között,zsír új,egyszer volt rajtam amikor felpróbáltam.
Egy ismerősöm rendelte ebay-ről,csak nem lett jó a méret. Van egy kicipzározható meleg belső,aramid-dal átszőtt az egész nadrág.
Köszi, ahogy a klasszikus mondja: "Size does matter!
Milyen méretű a nadrág színű?
Avatar
 Sirrom
#11592
Van valakinek tapasztalata motoros farmerokkal kapcsolatban. A korábbi fórum oldalon mintha már lett volna róla szó. Milyen márkát érdemes megnézni (felpróbálni) megvenni, illetve hol lehet itthon beszerezni? Én az Esquad-ot találtam, de mintha annak itthon nem nagyon lenne képviselete, vagy legalábbis készleten nem sok van… (ahogy vissza emlékszem).
Esetleg Ausztriában hova érdemes menni, ahol van választék?

Köszi a segítséget!
Péter
NIT szakértett valami új márkát az EICMA-n (a többiek a hostess csaj mellét szakértették), olcsóbb mint az átlag, és elég jónak tűnt.
http://www.promojeans.it/en/
És fel lehet próbálni? :)
Avatar
 ricsi
#11591

imag2667.jpg
imag2667.jpg (640.11 KiB) Megtekintve 6830 alkalommal
Avatar
 rigo
#11589
Van valakinek tapasztalata motoros farmerokkal kapcsolatban. A korábbi fórum oldalon mintha már lett volna róla szó. Milyen márkát érdemes megnézni (felpróbálni) megvenni, illetve hol lehet itthon beszerezni? Én az Esquad-ot találtam, de mintha annak itthon nem nagyon lenne képviselete, vagy legalábbis készleten nem sok van… (ahogy vissza emlékszem).
Esetleg Ausztriában hova érdemes menni, ahol van választék?

Köszi a segítséget!
Péter
Az Esquad-ot ha jól tudom, a Danger forgalmazza, legalábbis korábban én próbáltam náluk és az oldalukon most is van fent néhány modell. A Partnerek között megtalálod, még klubos kedvezményünk is van. Én jókat hallottam még az Icon-ról is, aminek régebben elég kedvező ára volt.
Avatar
 dino74
#11588
Nekem spidi van, bizalomgerjesztőbb a dainesenél egy fokkal, és picit olcsóbb is itthon
Avatar
 76
#11587
Van valakinek tapasztalata motoros farmerokkal kapcsolatban. A korábbi fórum oldalon mintha már lett volna róla szó. Milyen márkát érdemes megnézni (felpróbálni) megvenni, illetve hol lehet itthon beszerezni? Én az Esquad-ot találtam, de mintha annak itthon nem nagyon lenne képviselete, vagy legalábbis készleten nem sok van… (ahogy vissza emlékszem).
Esetleg Ausztriában hova érdemes menni, ahol van választék?

Köszi a segítséget!
Péter
Leo80-nak aszfaltkozeli tapasztalata is van, ahol jol vozsgazott a gatyo! Autopalyan csuszott egy hosszabbat. En mar nem emlekszem a markara de talan erre jar Leo es elmondja.
dainese d1kevlar
http://www.dainese.com/it_it/motorbike/ ... &subcat=23
Avatar
 stafford
#11586
Van valakinek tapasztalata motoros farmerokkal kapcsolatban. A korábbi fórum oldalon mintha már lett volna róla szó. Milyen márkát érdemes megnézni (felpróbálni) megvenni, illetve hol lehet itthon beszerezni? Én az Esquad-ot találtam, de mintha annak itthon nem nagyon lenne képviselete, vagy legalábbis készleten nem sok van… (ahogy vissza emlékszem).
Esetleg Ausztriában hova érdemes menni, ahol van választék?

Köszi a segítséget!
Péter
Leo80-nak aszfaltkozeli tapasztalata is van, ahol jol vozsgazott a gatyo! Autopalyan csuszott egy hosszabbat. En mar nem emlekszem a markara de talan erre jar Leo es elmondja.
Avatar
 Sirrom
#11585
Van valakinek tapasztalata motoros farmerokkal kapcsolatban. A korábbi fórum oldalon mintha már lett volna róla szó. Milyen márkát érdemes megnézni (felpróbálni) megvenni, illetve hol lehet itthon beszerezni? Én az Esquad-ot találtam, de mintha annak itthon nem nagyon lenne képviselete, vagy legalábbis készleten nem sok van… (ahogy vissza emlékszem).
Esetleg Ausztriában hova érdemes menni, ahol van választék?

Köszi a segítséget!
Péter
  • 1
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14

If you've been into sports betting for a while, th[…]

Handicap betting, also known as spread betting, is[…]