#16723
Szét offolom a topikot de akkor is muszáj leírnom :D

Rápörögtem a vásárlásra mint állat. Megkérdeztelek bennetek mit javasoltok, kezdett is körvonalazódni mit szeretnék (egy jó kis m796). Megláttam pár ismerőst, egyikőjük nemrég vásárolt autót. Tuti mondom - magamba - legalább el tud látni pár jó tanáccsal. Tapaszalt motorosok is voltak a társaságba. Szó szót követ nézegetjük a kiszemelt hirdetést, menet közbe kiderül hogy full kezdő vagyok. Gyökeres fordulatot vett a beszélgetés, kiderült hogy a monster az én vesztem. Alkalmatlan kezdésre, nem lehet megtanulni rajta motorozni. Pattog a hátulja motorfékezéskor, alacsony fordulaton rángat, túl nagy a teljesítmény, ráadásul a V2 nyomaték csúnya meglepetéseket tud okozni, hirtelen adja le a teljesítményt stb... Ilyen és ehhez hasonló dolgokkal riogattak. Egy honda cbf500-as viszont nagyon jó kezdés lenne, kezes, óramű pontosággal működik.

Meg kell kérdeznem megint. Tényleg ennyi szörnyű egy ducati? Rettegjek tőle, mert maga a megtestesült gonosz? Cikkekben többször olvastam már, egy jó 600-as 620 i.e remek kezdőmotor lehet, akár a hölgyeknek is (nem becsülöm le a szebbik nem képességeit). Jó döntést szeretnék hozni, élvezni akarom a motorozást. Erősítsetek meg, hogy nem csinálok hülyeséget ha kezdő motornak egy monstert veszek!
Meggyőződésem, hogy rengeteg szuper motor van a piacon, ha csak a matekot vesszük, egy SV akár jobb is lehet, de képzeld csak el mit éreznél, ha egy Monster (akár pont az, amelyiknek a hirdetését linkelted) begördülne a parkolóba, ahol a fagyidat nyalod a géped mellett. Nem azt mondom, hogy ne hallgass másokra, de ne felejtsd el, hogy te fogsz azzal a bringával motorozni. Engem is próbáltak lebeszélni a Ducatiról, a Monster S4-ről meg főleg, de bevállaltam friss jogsival, és boldog vagyok vele. A hátulja amúgy nem pattog nekem se, simán csúszik inkább csak :P
Szoktál gázfröccsöt adni visszaváltás előtt, hogy nagyjából olyan motorfordulat legyen ami minimális kuplunglamellacsúszást igényel csak? Én szinte mindig. Amellett h külön hangélmény, kuplung lamella élettartama megnő, nem mellesleg csökkented a hátsó megcsúszásának esélyét is. Nekem így nem volt kellemetlen csúszkálás se 500as sorkettes blokkal, se az S4R-el, se multival (igaz multi gyárilag csúszókuplungos).
Mint gyakorlatilag az egész motorozást, ezt is tanulom még. Igazából semmire nem mondhatom még , hogy szoktam, esetleg nagyon halkan :) Fékezés közben még nem nagyon megy, de próbálkozok. Amilyen tempóban egyelőre kanyargok, annyira nem létszükséglet szerintem. A csúszással arra próbáltam inkább utalni, hogy a fék olyan bitang, hogy elég könnyű tehermentesíteni a hátulját, így tuti nem pattog. :) De szigorúan csak az egyenesek végén, ahol kontrollálható :)
#16721
Már majdnem hagytam magam lebeszélni. Köszi hogy visszahoztatok a helyes útra!

Azt már meg se mertem említeni nekik hogy motoros farmerba meg bőrkabátba terveztem "száguldozni". Miért? Mert szerintem ez illik hozzá, ez a feelingje számomra. Egyik legjobb barátom mögött sokat ültem, neki sv-je van, kb 140-160 fölött már többnek éreztem a szélzajt mint a motorhangot. Pont a hang a lényeg, nem a sebesség, nyomaték meg azért hogy nem kelljen szétforgatni úgy mint egy sor négyest. Irigyellek titeket és azokat az embereket akik a gurulásaikról teszik a fel 10-20 perces videókat. Kellemes, kanyargós vidéki útakról, hegyi szerpentinekről miközben dorombol a szörnyeteg és nem 3xx km/h-val valamelyik német autobahnon másfél percbe beleszűkítve az egész "katarzist". Nekem ezért kell!

Őt szemeltem ki, korábban belinkeltem már:
https://www.hasznaltauto.hu/motor/ducat ... 6-11868274
Ha tudom a héten megnézem, átvizsgáltatom a motorossoban és ha minden klappol megveszem.
Akinek van kedve és ráér örömmel veszem ha el tud kísérni.
Én 3 éve vettem a kis Szörnyecském, elég kevés km-t teszek bele évente, ráadásul '97-es, karbis 600-as, szóval minden, amitől Téged óvva intettek....hát az tuti, hogy nem ült ilyen motor közelében sem, aki ezeket összehordta. Nagyon is jó kezdésnek...rendesen meg kell szokni, de teljesen más a karaktere, mint egy japán gépnek...először is ennek van. :) Aztán a váltásokat, a szűk fordulókörét, a kicsit kemény kuplungot és a karbi miatti alapjárathoz közeli rángatást mind lehet kezelni, ha nem digitális csuklóval, hanem érzéssel kezeled a Szörnyet. Nekem 2-3x volt kis csúszás visszaváltásnál, viszont mindannyiszor keményen, hirtelen tettem vissza és engedtem rá a kuplungot, azóta adom én is a gázfröccsöt visszaváltás előtt, semmi ilyen nincs. Ez más kávéház, mint a japán gépek...egyébként pedig itt kb. mindenki tapasztalt már japán gépeken (én is viszonylag sokat mentem FZ6N-en és Horneten), viszont a kritikusok legtöbbjének nincs tapasztalata Ducatin, mégis hangosak...
#16720
Szét offolom a topikot de akkor is muszáj leírnom :D

Rápörögtem a vásárlásra mint állat. Megkérdeztelek bennetek mit javasoltok, kezdett is körvonalazódni mit szeretnék (egy jó kis m796). Megláttam pár ismerőst, egyikőjük nemrég vásárolt autót. Tuti mondom - magamba - legalább el tud látni pár jó tanáccsal. Tapaszalt motorosok is voltak a társaságba. Szó szót követ nézegetjük a kiszemelt hirdetést, menet közbe kiderül hogy full kezdő vagyok. Gyökeres fordulatot vett a beszélgetés, kiderült hogy a monster az én vesztem. Alkalmatlan kezdésre, nem lehet megtanulni rajta motorozni. Pattog a hátulja motorfékezéskor, alacsony fordulaton rángat, túl nagy a teljesítmény, ráadásul a V2 nyomaték csúnya meglepetéseket tud okozni, hirtelen adja le a teljesítményt stb... Ilyen és ehhez hasonló dolgokkal riogattak. Egy honda cbf500-as viszont nagyon jó kezdés lenne, kezes, óramű pontosággal működik.

Meg kell kérdeznem megint. Tényleg ennyi szörnyű egy ducati? Rettegjek tőle, mert maga a megtestesült gonosz? Cikkekben többször olvastam már, egy jó 600-as 620 i.e remek kezdőmotor lehet, akár a hölgyeknek is (nem becsülöm le a szebbik nem képességeit). Jó döntést szeretnék hozni, élvezni akarom a motorozást. Erősítsetek meg, hogy nem csinálok hülyeséget ha kezdő motornak egy monstert veszek!
Meggyőződésem, hogy rengeteg szuper motor van a piacon, ha csak a matekot vesszük, egy SV akár jobb is lehet, de képzeld csak el mit éreznél, ha egy Monster (akár pont az, amelyiknek a hirdetését linkelted) begördülne a parkolóba, ahol a fagyidat nyalod a géped mellett. Nem azt mondom, hogy ne hallgass másokra, de ne felejtsd el, hogy te fogsz azzal a bringával motorozni. Engem is próbáltak lebeszélni a Ducatiról, a Monster S4-ről meg főleg, de bevállaltam friss jogsival, és boldog vagyok vele. A hátulja amúgy nem pattog nekem se, simán csúszik inkább csak :P
Szoktál gázfröccsöt adni visszaváltás előtt, hogy nagyjából olyan motorfordulat legyen ami minimális kuplunglamellacsúszást igényel csak? Én szinte mindig. Amellett h külön hangélmény, kuplung lamella élettartama megnő, nem mellesleg csökkented a hátsó megcsúszásának esélyét is. Nekem így nem volt kellemetlen csúszkálás se 500as sorkettes blokkal, se az S4R-el, se multival (igaz multi gyárilag csúszókuplungos).
#16719
Szét offolom a topikot de akkor is muszáj leírnom :D

Rápörögtem a vásárlásra mint állat. Megkérdeztelek bennetek mit javasoltok, kezdett is körvonalazódni mit szeretnék (egy jó kis m796). Megláttam pár ismerőst, egyikőjük nemrég vásárolt autót. Tuti mondom - magamba - legalább el tud látni pár jó tanáccsal. Tapaszalt motorosok is voltak a társaságba. Szó szót követ nézegetjük a kiszemelt hirdetést, menet közbe kiderül hogy full kezdő vagyok. Gyökeres fordulatot vett a beszélgetés, kiderült hogy a monster az én vesztem. Alkalmatlan kezdésre, nem lehet megtanulni rajta motorozni. Pattog a hátulja motorfékezéskor, alacsony fordulaton rángat, túl nagy a teljesítmény, ráadásul a V2 nyomaték csúnya meglepetéseket tud okozni, hirtelen adja le a teljesítményt stb... Ilyen és ehhez hasonló dolgokkal riogattak. Egy honda cbf500-as viszont nagyon jó kezdés lenne, kezes, óramű pontosággal működik.

Meg kell kérdeznem megint. Tényleg ennyi szörnyű egy ducati? Rettegjek tőle, mert maga a megtestesült gonosz? Cikkekben többször olvastam már, egy jó 600-as 620 i.e remek kezdőmotor lehet, akár a hölgyeknek is (nem becsülöm le a szebbik nem képességeit). Jó döntést szeretnék hozni, élvezni akarom a motorozást. Erősítsetek meg, hogy nem csinálok hülyeséget ha kezdő motornak egy monstert veszek!
Meggyőződésem, hogy rengeteg szuper motor van a piacon, ha csak a matekot vesszük, egy SV akár jobb is lehet, de képzeld csak el mit éreznél, ha egy Monster (akár pont az, amelyiknek a hirdetését linkelted) begördülne a parkolóba, ahol a fagyidat nyalod a géped mellett. Nem azt mondom, hogy ne hallgass másokra, de ne felejtsd el, hogy te fogsz azzal a bringával motorozni. Engem is próbáltak lebeszélni a Ducatiról, a Monster S4-ről meg főleg, de bevállaltam friss jogsival, és boldog vagyok vele. A hátulja amúgy nem pattog nekem se, simán csúszik inkább csak :P
#16718
Szét offolom a topikot de akkor is muszáj leírnom :D

Rápörögtem a vásárlásra mint állat. Megkérdeztelek bennetek mit javasoltok, kezdett is körvonalazódni mit szeretnék (egy jó kis m796). Megláttam pár ismerőst, egyikőjük nemrég vásárolt autót. Tuti mondom - magamba - legalább el tud látni pár jó tanáccsal. Tapaszalt motorosok is voltak a társaságba. Szó szót követ nézegetjük a kiszemelt hirdetést, menet közbe kiderül hogy full kezdő vagyok. Gyökeres fordulatot vett a beszélgetés, kiderült hogy a monster az én vesztem. Alkalmatlan kezdésre, nem lehet megtanulni rajta motorozni. Pattog a hátulja motorfékezéskor, alacsony fordulaton rángat, túl nagy a teljesítmény, ráadásul a V2 nyomaték csúnya meglepetéseket tud okozni, hirtelen adja le a teljesítményt stb... Ilyen és ehhez hasonló dolgokkal riogattak. Egy honda cbf500-as viszont nagyon jó kezdés lenne, kezes, óramű pontosággal működik.

Meg kell kérdeznem megint. Tényleg ennyi szörnyű egy ducati? Rettegjek tőle, mert maga a megtestesült gonosz? Cikkekben többször olvastam már, egy jó 600-as 620 i.e remek kezdőmotor lehet, akár a hölgyeknek is (nem becsülöm le a szebbik nem képességeit). Jó döntést szeretnék hozni, élvezni akarom a motorozást. Erősítsetek meg, hogy nem csinálok hülyeséget ha kezdő motornak egy monstert veszek!
hazudnak ezek a pajtásaid, és nem azért mondom, mert ducati buzi vagyok. amiket leírsz, azok igazak egy régebbi modellre (főleg az ezresekre), de abszolút nem a modernebbekre (mint a 796). nem szárazkuplungos, nem fog blokkolni a hátulja motorféken, tök egyenletesen lehet gázt adni, nem fog rángatni, a V2 nyomaték meg olyan meglepetést fog okozni, hogy nem kell 12ezres fordulaton üvegelni, hogy hajlandó legyen menni :)
620 tényleg jó kezdőmotor, de nem a lényeg nem a motor, hanem a motoros. ha észnál vagy meg tudsz tanulni motorozni egy 150 lóerős motorral is. viszont a 796 abszolút nem ez a kategória, tágabb értelemben véve az egy kategória a 620-al.
és hogy itt is meglegyen a példa: a csajom egy hónapja tette le a jogsit, előtte még csak robogón sem ült, most meg az s2r 1000-el vígan eltúrázgat velünk.
Olvasgatom miket írtok.... Én 28 éve vettem az első motorom. Valószínű meg lehet tanulni persze a 150lovassal is motorozni (óriási önuralom mellett), de azért az csak kockázatosabb, mint egy 20-40-60pacissal kezdeni, mert valljuk be, néha mindenkinél elgurul a gyógyszer vagy csak kitisztul az út vagy csak éppen jól visszhangzik a Duki és akkor bizony meg kell húzni neki :-) És akkor jön az a katarzis, amit más motoroknál soha nem éreztem régebben. És akkor jön, hogy újra. Meg újra meg újra. Aztán jön hamar, hogy áh megy ez már simán. És általában akkor jön a baj. Ezt mérlegelni, hogy mikor lehet rácsavarni a tüzet és mikor nem a közúton, ehhez kell egy kis tapasztalat, ami nincs meg az elején egy kezdő motorosnál, mert hiába volt jó autóvezető valaki vagy tudja betéve a Kreszt, a motor mégiscsak máshogy gyorsul,lassul,kanyarodik és az autósok meg nem tudják felmérni mennyivel jön éppen velük szemben vagy oldalról a motor, már ha egyáltalán észreveszik amikor fénysebességre kapcsolt éppen. Ha rajtam múlna én 100lóerő feletti motorokra nem is adnék jogsit csak ... év igazolt és ... ezerkm balesetmentes motorozás után.
nem azt írok azzal kell, hanem hogy lehet. én is 620on kezdtem, és 2 évig nem hogy elég de még szinte sok is volt. de pl veszel egy modern bármilyen ducatit, át tudod kapcsolni urban-ba, és lesz egy 100 lőerős verdád.
#16717

#16716

mert wonderwoman! :) Pont ezt a példát akartam én is felhozni, de a Te tolladból autentikusabb
#16715

#16714
Már majdnem hagytam magam lebeszélni. Köszi hogy visszahoztatok a helyes útra!

Azt már meg se mertem említeni nekik hogy motoros farmerba meg bőrkabátba terveztem "száguldozni". Miért? Mert szerintem ez illik hozzá, ez a feelingje számomra. Egyik legjobb barátom mögött sokat ültem, neki sv-je van, kb 140-160 fölött már többnek éreztem a szélzajt mint a motorhangot. Pont a hang a lényeg, nem a sebesség, nyomaték meg azért hogy nem kelljen szétforgatni úgy mint egy sor négyest. Irigyellek titeket és azokat az embereket akik a gurulásaikról teszik a fel 10-20 perces videókat. Kellemes, kanyargós vidéki útakról, hegyi szerpentinekről miközben dorombol a szörnyeteg és nem 3xx km/h-val valamelyik német autobahnon másfél percbe beleszűkítve az egész "katarzist". Nekem ezért kell!

Őt szemeltem ki, korábban belinkeltem már:
https://www.hasznaltauto.hu/motor/ducat ... 6-11868274
Ha tudom a héten megnézem, átvizsgáltatom a motorossoban és ha minden klappol megveszem.
Akinek van kedve és ráér örömmel veszem ha el tud kísérni.
sztem itt 1-2 kivétellel senki se versenyző (ha tévedek, akkor elnézést kérek :D ), közutakon meg felelőtlen is lenne, pláne ilyen szar útminőség mellett. Tehát ebből az következik, hogy szinte soha nem is fog senki a határon motorozni közúton, még ha tud is. Innentől kezdve csak a jobb és bal kezeden múlik a dolog, egy robogóval is lehet úgy menni, mint egy vadbarom és meghalni a következő fánál.
Én azt a motort venném - és vettem is -, ami első látásra szerelem volt, nagyon kényelmes és minden megvan benne, ami kell. Nem biztos, hogy egy olyan motoron, ami nem az álmod, azon jól éreznéd magad és szívesen ülnél rá reggel mondjuk.
Nincs 9sszehasonlítási alapom, de sztem egy kis vagy közepes monster nem egy féktelen vadállat, nyilván a V2-t szokni kell, de párszáz kilométer alatt belejön az ember.
#16713
Már majdnem hagytam magam lebeszélni. Köszi hogy visszahoztatok a helyes útra!

Azt már meg se mertem említeni nekik hogy motoros farmerba meg bőrkabátba terveztem "száguldozni". Miért? Mert szerintem ez illik hozzá, ez a feelingje számomra. Egyik legjobb barátom mögött sokat ültem, neki sv-je van, kb 140-160 fölött már többnek éreztem a szélzajt mint a motorhangot. Pont a hang a lényeg, nem a sebesség, nyomaték meg azért hogy nem kelljen szétforgatni úgy mint egy sor négyest. Irigyellek titeket és azokat az embereket akik a gurulásaikról teszik a fel 10-20 perces videókat. Kellemes, kanyargós vidéki útakról, hegyi szerpentinekről miközben dorombol a szörnyeteg és nem 3xx km/h-val valamelyik német autobahnon másfél percbe beleszűkítve az egész "katarzist". Nekem ezért kell!

Őt szemeltem ki, korábban belinkeltem már:
https://www.hasznaltauto.hu/motor/ducat ... 6-11868274
Ha tudom a héten megnézem, átvizsgáltatom a motorossoban és ha minden klappol megveszem.
Akinek van kedve és ráér örömmel veszem ha el tud kísérni.
#16712
Szét offolom a topikot de akkor is muszáj leírnom :D

Rápörögtem a vásárlásra mint állat. Megkérdeztelek bennetek mit javasoltok, kezdett is körvonalazódni mit szeretnék (egy jó kis m796). Megláttam pár ismerőst, egyikőjük nemrég vásárolt autót. Tuti mondom - magamba - legalább el tud látni pár jó tanáccsal. Tapaszalt motorosok is voltak a társaságba. Szó szót követ nézegetjük a kiszemelt hirdetést, menet közbe kiderül hogy full kezdő vagyok. Gyökeres fordulatot vett a beszélgetés, kiderült hogy a monster az én vesztem. Alkalmatlan kezdésre, nem lehet megtanulni rajta motorozni. Pattog a hátulja motorfékezéskor, alacsony fordulaton rángat, túl nagy a teljesítmény, ráadásul a V2 nyomaték csúnya meglepetéseket tud okozni, hirtelen adja le a teljesítményt stb... Ilyen és ehhez hasonló dolgokkal riogattak. Egy honda cbf500-as viszont nagyon jó kezdés lenne, kezes, óramű pontosággal működik.

Meg kell kérdeznem megint. Tényleg ennyi szörnyű egy ducati? Rettegjek tőle, mert maga a megtestesült gonosz? Cikkekben többször olvastam már, egy jó 600-as 620 i.e remek kezdőmotor lehet, akár a hölgyeknek is (nem becsülöm le a szebbik nem képességeit). Jó döntést szeretnék hozni, élvezni akarom a motorozást. Erősítsetek meg, hogy nem csinálok hülyeséget ha kezdő motornak egy monstert veszek!
25 évesen bármilyen előzetes tapasztalat nélkül vettem meg a 600-asomat, tökéletes döntés volt, sosem féltem tőle de szedte is a lábát. Egy év és 25 ezer km után pedig átültem egy S4R-re. Arról csak annyit, hogy na azt ne vegyél kezdésnek ha lehet. :D
#16711
Szét offolom a topikot de akkor is muszáj leírnom :D

Rápörögtem a vásárlásra mint állat. Megkérdeztelek bennetek mit javasoltok, kezdett is körvonalazódni mit szeretnék (egy jó kis m796). Megláttam pár ismerőst, egyikőjük nemrég vásárolt autót. Tuti mondom - magamba - legalább el tud látni pár jó tanáccsal. Tapaszalt motorosok is voltak a társaságba. Szó szót követ nézegetjük a kiszemelt hirdetést, menet közbe kiderül hogy full kezdő vagyok. Gyökeres fordulatot vett a beszélgetés, kiderült hogy a monster az én vesztem. Alkalmatlan kezdésre, nem lehet megtanulni rajta motorozni. Pattog a hátulja motorfékezéskor, alacsony fordulaton rángat, túl nagy a teljesítmény, ráadásul a V2 nyomaték csúnya meglepetéseket tud okozni, hirtelen adja le a teljesítményt stb... Ilyen és ehhez hasonló dolgokkal riogattak. Egy honda cbf500-as viszont nagyon jó kezdés lenne, kezes, óramű pontosággal működik.

Meg kell kérdeznem megint. Tényleg ennyi szörnyű egy ducati? Rettegjek tőle, mert maga a megtestesült gonosz? Cikkekben többször olvastam már, egy jó 600-as 620 i.e remek kezdőmotor lehet, akár a hölgyeknek is (nem becsülöm le a szebbik nem képességeit). Jó döntést szeretnék hozni, élvezni akarom a motorozást. Erősítsetek meg, hogy nem csinálok hülyeséget ha kezdő motornak egy monstert veszek!
Szia,

Én húsz év után ültem vissza újra motorra, s akkor is egy nagy álmomra, egy Ducatira. Abból is a 696-os Monsterra. Az enyém egy kicsit spéci darab, mert hátul a 796-os futóműve van, meg egy kicsit fel van progizva. Szóval én ezzel kezdtem újra motoros pályafutásom, s nem csalódtam. Nem mondom, hogy minden patent volt a kezdetekkor, de megtanultam kezelni, együtt élni vele. Én nem érzem, hogy pattogna a hátulja motorféknél, az tény, ha nagyon leejted a fordulatot akkor rángat, de jó gázkezeléssel, s egy kis kupunggal sok minden megoldható. Én idén nyár elején voltam egy csapattal motorokat tesztelni, de a kis köbcentijű japán motorok eléggé fűnyíró hatást keltettek bennem. Sima járás, hang nuku, érdekes üléspozíció. Szinte megkönnyebülés volt újból a saját Ducimat hajtani, nyomatékos motor, király hang, tökös külső. Ha megállsz valahol mindig kapsz valamilyen elismerő jelzést, szinte mindig megnézik.
De a döntés a tiéd. Azonban azt tanácsolom, hogy olyan emberek véleményét fogadd el aki hajtott már egyáltalán olasz motort is, s ne csak a legendáriumok alapján tájékozódjon.

Hali
#16710
Szét offolom a topikot de akkor is muszáj leírnom :D

Rápörögtem a vásárlásra mint állat. Megkérdeztelek bennetek mit javasoltok, kezdett is körvonalazódni mit szeretnék (egy jó kis m796). Megláttam pár ismerőst, egyikőjük nemrég vásárolt autót. Tuti mondom - magamba - legalább el tud látni pár jó tanáccsal. Tapaszalt motorosok is voltak a társaságba. Szó szót követ nézegetjük a kiszemelt hirdetést, menet közbe kiderül hogy full kezdő vagyok. Gyökeres fordulatot vett a beszélgetés, kiderült hogy a monster az én vesztem. Alkalmatlan kezdésre, nem lehet megtanulni rajta motorozni. Pattog a hátulja motorfékezéskor, alacsony fordulaton rángat, túl nagy a teljesítmény, ráadásul a V2 nyomaték csúnya meglepetéseket tud okozni, hirtelen adja le a teljesítményt stb... Ilyen és ehhez hasonló dolgokkal riogattak. Egy honda cbf500-as viszont nagyon jó kezdés lenne, kezes, óramű pontosággal működik.

Meg kell kérdeznem megint. Tényleg ennyi szörnyű egy ducati? Rettegjek tőle, mert maga a megtestesült gonosz? Cikkekben többször olvastam már, egy jó 600-as 620 i.e remek kezdőmotor lehet, akár a hölgyeknek is (nem becsülöm le a szebbik nem képességeit). Jó döntést szeretnék hozni, élvezni akarom a motorozást. Erősítsetek meg, hogy nem csinálok hülyeséget ha kezdő motornak egy monstert veszek!

A cbf500-at kb. 2 hét alatt megunnád, utána meg azon gondolkodnál, hogy miért nem azt vetted, amit szerettél volna. Szerintem ha megvan a keret a 796-ra azt vegyed. 80 Le már sok mindenre elég, de nem hiszem, hogy egy kezelhetetlen vadállat lenne. Én első monsternek 620-ast vettem, de már bánom, hogy nem 1000-es lett, bár nekem volt már pár motorom előtte, az igaz.
"Pattog a hátulja motorfékezéskor" - ez jó :-)
#16709
Szét offolom a topikot de akkor is muszáj leírnom :D

Rápörögtem a vásárlásra mint állat. Megkérdeztelek bennetek mit javasoltok, kezdett is körvonalazódni mit szeretnék (egy jó kis m796). Megláttam pár ismerőst, egyikőjük nemrég vásárolt autót. Tuti mondom - magamba - legalább el tud látni pár jó tanáccsal. Tapaszalt motorosok is voltak a társaságba. Szó szót követ nézegetjük a kiszemelt hirdetést, menet közbe kiderül hogy full kezdő vagyok. Gyökeres fordulatot vett a beszélgetés, kiderült hogy a monster az én vesztem. Alkalmatlan kezdésre, nem lehet megtanulni rajta motorozni. Pattog a hátulja motorfékezéskor, alacsony fordulaton rángat, túl nagy a teljesítmény, ráadásul a V2 nyomaték csúnya meglepetéseket tud okozni, hirtelen adja le a teljesítményt stb... Ilyen és ehhez hasonló dolgokkal riogattak. Egy honda cbf500-as viszont nagyon jó kezdés lenne, kezes, óramű pontosággal működik.

Meg kell kérdeznem megint. Tényleg ennyi szörnyű egy ducati? Rettegjek tőle, mert maga a megtestesült gonosz? Cikkekben többször olvastam már, egy jó 600-as 620 i.e remek kezdőmotor lehet, akár a hölgyeknek is (nem becsülöm le a szebbik nem képességeit). Jó döntést szeretnék hozni, élvezni akarom a motorozást. Erősítsetek meg, hogy nem csinálok hülyeséget ha kezdő motornak egy monstert veszek!

Szerintem ez elég nagy hülyeség... Én is átestem ezen, hogy mindenki le akart beszélni a Ducatiról ( Olasz, megbízhatatlan, folyik belőle az olaj, kényelmetlen stb) . Persze akik ezt mondták sosem ültek egy Ducatin sem, mert nem voltak annyira tökösek, max a parkolóban csöpögtették rá a nyálukat.
Azt tanácsolták vegyek egy Hornetet, vagy egy Fazert... mindegyiket kipróbáltam, de abszolút csalódás volt... Aztán ráültem egy 600-as karbis Monsterra, amiről már akkor sem akartam leszállni mikor megnéztem...végül nem is szálltam, azt vettem meg. Kezdőként a 600-as is bőven elég volt.
Többen a karbisról is le akartak beszélni, de nekem semmi bajom nem volt azzal sem.
Az a kérdés mit keresel ( amit neked kell eldönteni), az biztos, hogy a 2 henger miatt nyersek a Ducatik, tudnak nagyot rántani, brutál motorfék van bennük, na meg persze, hogy alsó fordulaton leadják a teljesítményt, de szerintem itt mindenki pont ezek miatt imádja a márkát és ezek miatt száll le mindenki fülig érő vigyorral.
A lényeg, hogy ne valami leharcolt kétes előéletű motort vegyél...
Ja meg hogy NE HIGGY AZOKNAK AKIK LE AKARNAK BESZÉLNI! :)
#16708
Szét offolom a topikot de akkor is muszáj leírnom :D

Rápörögtem a vásárlásra mint állat. Megkérdeztelek bennetek mit javasoltok, kezdett is körvonalazódni mit szeretnék (egy jó kis m796). Megláttam pár ismerőst, egyikőjük nemrég vásárolt autót. Tuti mondom - magamba - legalább el tud látni pár jó tanáccsal. Tapaszalt motorosok is voltak a társaságba. Szó szót követ nézegetjük a kiszemelt hirdetést, menet közbe kiderül hogy full kezdő vagyok. Gyökeres fordulatot vett a beszélgetés, kiderült hogy a monster az én vesztem. Alkalmatlan kezdésre, nem lehet megtanulni rajta motorozni. Pattog a hátulja motorfékezéskor, alacsony fordulaton rángat, túl nagy a teljesítmény, ráadásul a V2 nyomaték csúnya meglepetéseket tud okozni, hirtelen adja le a teljesítményt stb... Ilyen és ehhez hasonló dolgokkal riogattak. Egy honda cbf500-as viszont nagyon jó kezdés lenne, kezes, óramű pontosággal működik.

Meg kell kérdeznem megint. Tényleg ennyi szörnyű egy ducati? Rettegjek tőle, mert maga a megtestesült gonosz? Cikkekben többször olvastam már, egy jó 600-as 620 i.e remek kezdőmotor lehet, akár a hölgyeknek is (nem becsülöm le a szebbik nem képességeit). Jó döntést szeretnék hozni, élvezni akarom a motorozást. Erősítsetek meg, hogy nem csinálok hülyeséget ha kezdő motornak egy monstert veszek!
Szia! Én egy M750-el kezdtem, amit mondtak neked szerintem abszolút hülyeség! Észnél kell lenni és ennyi.
#16707

#16705

A Ricsi pár napja egy fél mondatban ajánlotta a Scramblert, amire nem irtál semmit. Saját tapasztalat, én azzal kezdtem motorozni úgy, hogy előtte 20 éve mentem egy MZ-vel 2 km-t és robogóval nyaralásokkor max 100 km-t összesen.
Szóval a Scrambler kurvajó... Nagyon könnyen tanulható, nagyon jó vele menni, a mai napig vigyorgok a sisak alatt, ha rajta ülök. Nem versenymotor, de tök jó nyomatékos, fordulékony, van ABS vész esetére. Én vettem rá Termignoni kipufogót, durrog, röfög, szóval állat, élvezet vezetni.
Ha van lehetőséged, próbáld ki, kezdésnek marha jó választás.
Ésszerű döntés lenne, ha a tanulás felől közelítjük meg a dolgot. Viszont a scrambler stílusa nem fog meg annyira mint mondjuk a monster. Elég régóta szeretnék monstert, régi szerelem már ez és nem a reménytelen fajtából. Szerintem maradok is a típusnál. Ettől függetlenül azért adok egy esélyt a scramblernek is, sose lehet tudni, ha találkozunk akár még el is csavarhatja a fejem.
Szia! Monster 821-en nem gondolkodtál még? A 696-796-tól sokkal kényelmesebb, szélesebb az ülése és még az ülés magassága is állítható. Ezen felül teljes az elektronikai csomagja: 3 fokozatban állítható ABS, 8 fokozatban állítható kipörgésgátló és 3 féle menetdinamikai program, melyek személyre szabhatók, ezekben a teljesítmény leadást is állítani tudod. A leggyengébb beállításban 80 Le a teljesítmény, annyi mint a 696., ezért kezdőknek is könnyen használható. Viszont ha már kezded megszokni, akkor még mindig feljebb tudod állítani, és akkor viszont egy teljesen más világba csöppensz. Magyarul nem fogod kinőni egy év alatt, hidd el. Nekem volt 696 és most 821, van összehasonlítási alapom. Ha érdekel egy jó 821-es, a hirdetések között megtalálod!
Van egy SCRAMBLER FULL THROTTLE-m is, de az megint teljesen más világ. Szerpentinekre, túrázásra, hosszab utakra, tempózásra = Monster. Városban, város körül bolyongás, kicsi csapatós mókázás = SCRAMBLER.
Olyan lenne a menetdinamika állító program, mint hülye gyereknek a ne nyomd meg piros gomb. :D Nagyon komoly gépnek hangzik, sok tartalék van az biztos. Bár szerintem egy kisebb tesót se nőnék ki olyan hamar, van egy jó barátom aki mindig keresi a nagyobb és erősebb gépeket. Nem használja ki igazán az erőgép adta lehetőségeket, húz neki egy kövéret "tol mint állat" és itt kimerül a dolog. Térhálós váz kevésbé tetszik a 821-en, az egy kicsit gyenge pontja. Sok opció felmerült, nem lesz egyszerű választás. :)

gonosz
Ahogy LM célzott rá a monster szélesebb keretek között használható, ha ezt veszem szempontnak, inkább maradnék ennél a típusnál. Ráadásul esztétikailag is szebb szerintem, na meg régi álom már. Azért buliból kipróbálok egy scramblert is, lehet a vezetési, motorozási stílusa végül megtetszik.

Köszi mindenkinek a segítséget, nagyon jó közösség ez.
#16704
Biztos hálásak lesznek majd az utasok ha nem hólyagosra égett csülkökkel szállnak majd le. Már kezdek rájönni hogy ez a holland gép egyre rosszabb ötlet. Egy újat vehetnék az árán és egy normális dob sincs rajta. A kipufogóra nem tudom milyen opciók vannak, mindenki látott már szerintem érdekes megoldásokat. Úgy gondolom csak a kreativitás és a pénz szab határt. Az a 7-8 lóerő nálam nem oszt-szoroz. Örülök ha idén a hivatalos szezonzárás végéig meglesz a jogsi.
Nézegettem már ezt a gépet is:
https://www.hasznaltauto.hu/motor/ducat ... 6-11789313
Ha minden stimmel vele csak rá kell ülni és baszatni neki az első pofára esésig

A Ricsi pár napja egy fél mondatban ajánlotta a Scramblert, amire nem irtál semmit. Saját tapasztalat, én azzal kezdtem motorozni úgy, hogy előtte 20 éve mentem egy MZ-vel 2 km-t és robogóval nyaralásokkor max 100 km-t összesen.
Szóval a Scrambler kurvajó... Nagyon könnyen tanulható, nagyon jó vele menni, a mai napig vigyorgok a sisak alatt, ha rajta ülök. Nem versenymotor, de tök jó nyomatékos, fordulékony, van ABS vész esetére. Én vettem rá Termignoni kipufogót, durrog, röfög, szóval állat, élvezet vezetni.
Ha van lehetőséged, próbáld ki, kezdésnek marha jó választás.
Ésszerű döntés lenne, ha a tanulás felől közelítjük meg a dolgot. Viszont a scrambler stílusa nem fog meg annyira mint mondjuk a monster. Elég régóta szeretnék monstert, régi szerelem már ez és nem a reménytelen fajtából. Szerintem maradok is a típusnál. Ettől függetlenül azért adok egy esélyt a scramblernek is, sose lehet tudni, ha találkozunk akár még el is csavarhatja a fejem.
Szia! Monster 821-en nem gondolkodtál még? A 696-796-tól sokkal kényelmesebb, szélesebb az ülése és még az ülés magassága is állítható. Ezen felül teljes az elektronikai csomagja: 3 fokozatban állítható ABS, 8 fokozatban állítható kipörgésgátló és 3 féle menetdinamikai program, melyek személyre szabhatók, ezekben a teljesítmény leadást is állítani tudod. A leggyengébb beállításban 80 Le a teljesítmény, annyi mint a 696., ezért kezdőknek is könnyen használható. Viszont ha már kezded megszokni, akkor még mindig feljebb tudod állítani, és akkor viszont egy teljesen más világba csöppensz. Magyarul nem fogod kinőni egy év alatt, hidd el. Nekem volt 696 és most 821, van összehasonlítási alapom. Ha érdekel egy jó 821-es, a hirdetések között megtalálod!
Van egy SCRAMBLER FULL THROTTLE-m is, de az megint teljesen más világ. Szerpentinekre, túrázásra, hosszab utakra, tempózásra = Monster. Városban, város körül bolyongás, kicsi csapatós mókázás = SCRAMBLER.
#16703
Biztos hálásak lesznek majd az utasok ha nem hólyagosra égett csülkökkel szállnak majd le. Már kezdek rájönni hogy ez a holland gép egyre rosszabb ötlet. Egy újat vehetnék az árán és egy normális dob sincs rajta. A kipufogóra nem tudom milyen opciók vannak, mindenki látott már szerintem érdekes megoldásokat. Úgy gondolom csak a kreativitás és a pénz szab határt. Az a 7-8 lóerő nálam nem oszt-szoroz. Örülök ha idén a hivatalos szezonzárás végéig meglesz a jogsi.
Nézegettem már ezt a gépet is:
https://www.hasznaltauto.hu/motor/ducat ... 6-11789313
Ha minden stimmel vele csak rá kell ülni és baszatni neki az első pofára esésig

A Ricsi pár napja egy fél mondatban ajánlotta a Scramblert, amire nem irtál semmit. Saját tapasztalat, én azzal kezdtem motorozni úgy, hogy előtte 20 éve mentem egy MZ-vel 2 km-t és robogóval nyaralásokkor max 100 km-t összesen.
Szóval a Scrambler kurvajó... Nagyon könnyen tanulható, nagyon jó vele menni, a mai napig vigyorgok a sisak alatt, ha rajta ülök. Nem versenymotor, de tök jó nyomatékos, fordulékony, van ABS vész esetére. Én vettem rá Termignoni kipufogót, durrog, röfög, szóval állat, élvezet vezetni.
Ha van lehetőséged, próbáld ki, kezdésnek marha jó választás.
Ésszerű döntés lenne, ha a tanulás felől közelítjük meg a dolgot. Viszont a scrambler stílusa nem fog meg annyira mint mondjuk a monster. Elég régóta szeretnék monstert, régi szerelem már ez és nem a reménytelen fajtából. Szerintem maradok is a típusnál. Ettől függetlenül azért adok egy esélyt a scramblernek is, sose lehet tudni, ha találkozunk akár még el is csavarhatja a fejem.
A Scrambler tényleg egyszerű, az lesz, amire számítasz, plusz nagyon buli-bike! Ha arra jársz, a Full-Gasnál ki is lehet próbálni, én is így tettem, nem bántam meg. Viszont más világ, mint a Monster. Én a régi verziót ismerem és ugyan a legkisebb az, ami nekem van, teljesen más karakterű motor. Mindkettő élmény, de máshogy. Mindenképp próbáld ki mindkettőt, hogy tudd, hogy milyen stílusú motorozás az, amire vágysz! Amúgy a Termi a Scrambleren telitalálat!
#16702

Hát igen, elvileg itt a kipufogó azért került oda, ahol van, hogy az utas hátsóját ne pörköld nagyon oda.. viszont így szerintem is kevésbé mutat jól. Esetleg van az a verzió, hogy lesz 2-2 viszont függőleges elrendezésben. Vagy nem lehet felhozni az ülés alá valahogy a cuccot? Mert még a honosítás/kimész érte Hollandiába lóvéból összejöhetne egy Termi szett is. Ja és valami 7-8 lovacskával ez gyengébb, mint a 796.
Biztos hálásak lesznek majd az utasok ha nem hólyagosra égett csülkökkel szállnak majd le. Már kezdek rájönni hogy ez a holland gép egyre rosszabb ötlet. Egy újat vehetnék az árán és egy normális dob sincs rajta. A kipufogóra nem tudom milyen opciók vannak, mindenki látott már szerintem érdekes megoldásokat. Úgy gondolom csak a kreativitás és a pénz szab határt. Az a 7-8 lóerő nálam nem oszt-szoroz. Örülök ha idén a hivatalos szezonzárás végéig meglesz a jogsi.
Nézegettem már ezt a gépet is:
https://www.hasznaltauto.hu/motor/ducat ... 6-11789313
Ha minden stimmel vele csak rá kell ülni és baszatni neki az első pofára esésig

A Ricsi pár napja egy fél mondatban ajánlotta a Scramblert, amire nem irtál semmit. Saját tapasztalat, én azzal kezdtem motorozni úgy, hogy előtte 20 éve mentem egy MZ-vel 2 km-t és robogóval nyaralásokkor max 100 km-t összesen.
Szóval a Scrambler kurvajó... Nagyon könnyen tanulható, nagyon jó vele menni, a mai napig vigyorgok a sisak alatt, ha rajta ülök. Nem versenymotor, de tök jó nyomatékos, fordulékony, van ABS vész esetére. Én vettem rá Termignoni kipufogót, durrog, röfög, szóval állat, élvezet vezetni.
Ha van lehetőséged, próbáld ki, kezdésnek marha jó választás.
Ésszerű döntés lenne, ha a tanulás felől közelítjük meg a dolgot. Viszont a scrambler stílusa nem fog meg annyira mint mondjuk a monster. Elég régóta szeretnék monstert, régi szerelem már ez és nem a reménytelen fajtából. Szerintem maradok is a típusnál. Ettől függetlenül azért adok egy esélyt a scramblernek is, sose lehet tudni, ha találkozunk akár még el is csavarhatja a fejem.
#16701
Ezzel a 797-essel teljesen falhoz szorítottál :D Hatalmas öngól lenne úk árában egy használt motort venni főleg úgy hogy egy csomó macera van vele, ráadásul az előélete sem tisztázott. Csak valami sejtés van, hogy jóféle népektől veszem. Típust taglaltátok pár kommentbe, onnan indultam hogy streetfighetr, ki is derült gyorsan nem a legjobb kezdő motor. Egyik típust sem ismerem annyira hogy tudjam vezetési élményben mit ad, sőt azt se tudom mit keresek egyenlőre. Inkább emocionális és esztétikai alapokra próbálom helyezni a döntést, fűszerezve némi racionalitással. A 696-nak a 3 küllös felnije nem tetszik, a lengőkarokkal nincs baj, a 796-nak szebb az 5 tagú felnije az egykaros lengőke is rádob az esztétikára, 797 felnije elég bitang ezzel a kis ferdítéssel talán térhálos váz is jobban adja viszont "2-1 system" kipufogó kevésbé fog meg, imádom a ducatin a két oldali dobokat lábtartó felett, alatt. Körülbelül így tudnám összegezni a helyzetet.

Hát igen, elvileg itt a kipufogó azért került oda, ahol van, hogy az utas hátsóját ne pörköld nagyon oda.. viszont így szerintem is kevésbé mutat jól. Esetleg van az a verzió, hogy lesz 2-2 viszont függőleges elrendezésben. Vagy nem lehet felhozni az ülés alá valahogy a cuccot? Mert még a honosítás/kimész érte Hollandiába lóvéból összejöhetne egy Termi szett is. Ja és valami 7-8 lovacskával ez gyengébb, mint a 796.
Biztos hálásak lesznek majd az utasok ha nem hólyagosra égett csülkökkel szállnak majd le. Már kezdek rájönni hogy ez a holland gép egyre rosszabb ötlet. Egy újat vehetnék az árán és egy normális dob sincs rajta. A kipufogóra nem tudom milyen opciók vannak, mindenki látott már szerintem érdekes megoldásokat. Úgy gondolom csak a kreativitás és a pénz szab határt. Az a 7-8 lóerő nálam nem oszt-szoroz. Örülök ha idén a hivatalos szezonzárás végéig meglesz a jogsi.
Nézegettem már ezt a gépet is:
https://www.hasznaltauto.hu/motor/ducat ... 6-11789313
Ha minden stimmel vele csak rá kell ülni és baszatni neki az első pofára esésig

A Ricsi pár napja egy fél mondatban ajánlotta a Scramblert, amire nem irtál semmit. Saját tapasztalat, én azzal kezdtem motorozni úgy, hogy előtte 20 éve mentem egy MZ-vel 2 km-t és robogóval nyaralásokkor max 100 km-t összesen.
Szóval a Scrambler kurvajó... Nagyon könnyen tanulható, nagyon jó vele menni, a mai napig vigyorgok a sisak alatt, ha rajta ülök. Nem versenymotor, de tök jó nyomatékos, fordulékony, van ABS vész esetére. Én vettem rá Termignoni kipufogót, durrog, röfög, szóval állat, élvezet vezetni.
Ha van lehetőséged, próbáld ki, kezdésnek marha jó választás.
#16698

Itt van egy nullkmes itthonról ennyiért:
http://www.ducatidibosco.hu/hasznalt?id=1_1175343
Ezzel a 797-essel teljesen falhoz szorítottál :D Hatalmas öngól lenne úk árában egy használt motort venni főleg úgy hogy egy csomó macera van vele, ráadásul az előélete sem tisztázott. Csak valami sejtés van, hogy jóféle népektől veszem. Típust taglaltátok pár kommentbe, onnan indultam hogy streetfighetr, ki is derült gyorsan nem a legjobb kezdő motor. Egyik típust sem ismerem annyira hogy tudjam vezetési élményben mit ad, sőt azt se tudom mit keresek egyenlőre. Inkább emocionális és esztétikai alapokra próbálom helyezni a döntést, fűszerezve némi racionalitással. A 696-nak a 3 küllös felnije nem tetszik, a lengőkarokkal nincs baj, a 796-nak szebb az 5 tagú felnije az egykaros lengőke is rádob az esztétikára, 797 felnije elég bitang ezzel a kis ferdítéssel talán térhálos váz is jobban adja viszont "2-1 system" kipufogó kevésbé fog meg, imádom a ducatin a két oldali dobokat lábtartó felett, alatt. Körülbelül így tudnám összegezni a helyzetet.

Hát igen, elvileg itt a kipufogó azért került oda, ahol van, hogy az utas hátsóját ne pörköld nagyon oda.. viszont így szerintem is kevésbé mutat jól. Esetleg van az a verzió, hogy lesz 2-2 viszont függőleges elrendezésben. Vagy nem lehet felhozni az ülés alá valahogy a cuccot? Mert még a honosítás/kimész érte Hollandiába lóvéból összejöhetne egy Termi szett is. Ja és valami 7-8 lovacskával ez gyengébb, mint a 796.
Biztos hálásak lesznek majd az utasok ha nem hólyagosra égett csülkökkel szállnak majd le. Már kezdek rájönni hogy ez a holland gép egyre rosszabb ötlet. Egy újat vehetnék az árán és egy normális dob sincs rajta. A kipufogóra nem tudom milyen opciók vannak, mindenki látott már szerintem érdekes megoldásokat. Úgy gondolom csak a kreativitás és a pénz szab határt. Az a 7-8 lóerő nálam nem oszt-szoroz. Örülök ha idén a hivatalos szezonzárás végéig meglesz a jogsi.
Nézegettem már ezt a gépet is:
https://www.hasznaltauto.hu/motor/ducat ... 6-11789313
Ha minden stimmel vele csak rá kell ülni és baszatni neki az első pofára esésig
#16696
Először nem értettem miről beszélsz. Utana rájöttem, hogy rossz linket másoltam be. Erről a gépről akartam érdeklődni:
https://www.marktplaats.nl/a/motoren/mo ... e=lr&pos=2
Igy már a helyére kerül a fapapucs meg a tulipán is

Itt van egy nullkmes itthonról ennyiért:
http://www.ducatidibosco.hu/hasznalt?id=1_1175343
Ezzel a 797-essel teljesen falhoz szorítottál :D Hatalmas öngól lenne úk árában egy használt motort venni főleg úgy hogy egy csomó macera van vele, ráadásul az előélete sem tisztázott. Csak valami sejtés van, hogy jóféle népektől veszem. Típust taglaltátok pár kommentbe, onnan indultam hogy streetfighetr, ki is derült gyorsan nem a legjobb kezdő motor. Egyik típust sem ismerem annyira hogy tudjam vezetési élményben mit ad, sőt azt se tudom mit keresek egyenlőre. Inkább emocionális és esztétikai alapokra próbálom helyezni a döntést, fűszerezve némi racionalitással. A 696-nak a 3 küllös felnije nem tetszik, a lengőkarokkal nincs baj, a 796-nak szebb az 5 tagú felnije az egykaros lengőke is rádob az esztétikára, 797 felnije elég bitang ezzel a kis ferdítéssel talán térhálos váz is jobban adja viszont "2-1 system" kipufogó kevésbé fog meg, imádom a ducatin a két oldali dobokat lábtartó felett, alatt. Körülbelül így tudnám összegezni a helyzetet.

Hát igen, elvileg itt a kipufogó azért került oda, ahol van, hogy az utas hátsóját ne pörköld nagyon oda.. viszont így szerintem is kevésbé mutat jól. Esetleg van az a verzió, hogy lesz 2-2 viszont függőleges elrendezésben. Vagy nem lehet felhozni az ülés alá valahogy a cuccot? Mert még a honosítás/kimész érte Hollandiába lóvéból összejöhetne egy Termi szett is. Ja és valami 7-8 lovacskával ez gyengébb, mint a 796.
#16695
ez egy remek pénzösszeg egy hathuszasért.sajnos a fotográfiák nem árulnak el túl sokat, meg köll nézni, nem penderedik-e a szekérderék, nincsenek-e megtibolodva a lovak. az ilyen korú talján csődöröknél a takarmánytároló és a lábak izületei lehetnek betegek.
Először nem értettem miről beszélsz. Utana rájöttem, hogy rossz linket másoltam be. Erről a gépről akartam érdeklődni:
https://www.marktplaats.nl/a/motoren/mo ... e=lr&pos=2
Igy már a helyére kerül a fapapucs meg a tulipán is

Itt van egy nullkmes itthonról ennyiért:
http://www.ducatidibosco.hu/hasznalt?id=1_1175343
Ezzel a 797-essel teljesen falhoz szorítottál :D Hatalmas öngól lenne úk árában egy használt motort venni főleg úgy hogy egy csomó macera van vele, ráadásul az előélete sem tisztázott. Csak valami sejtés van, hogy jóféle népektől veszem. Típust taglaltátok pár kommentbe, onnan indultam hogy streetfighetr, ki is derült gyorsan nem a legjobb kezdő motor. Egyik típust sem ismerem annyira hogy tudjam vezetési élményben mit ad, sőt azt se tudom mit keresek egyenlőre. Inkább emocionális és esztétikai alapokra próbálom helyezni a döntést, fűszerezve némi racionalitással. A 696-nak a 3 küllös felnije nem tetszik, a lengőkarokkal nincs baj, a 796-nak szebb az 5 tagú felnije az egykaros lengőke is rádob az esztétikára, 797 felnije elég bitang ezzel a kis ferdítéssel talán térhálos váz is jobban adja viszont "2-1 system" kipufogó kevésbé fog meg, imádom a ducatin a két oldali dobokat lábtartó felett, alatt. Körülbelül így tudnám összegezni a helyzetet.
#16694
gondolkoztam, hogy ajánlom a 797-est, de arra jutottam tuti van valami indok, ami miatt a 796-ost keresi. de igen, én is azt venném inkább :)

Visszább azt írja, hogy neki mindegy hány karos, csak a küllője a 796-nak jobban tetszik neki, mint a 696-osé. Igaz, ennek másabb a küllő elrendezés, mint a 796-nak, de ez itthon van, jó helyen van, csak meg kell venni, ráülni és élvezni. Szerintem.
#16693
gondolkoztam, hogy ajánlom a 797-est, de arra jutottam tuti van valami indok, ami miatt a 796-ost keresi. de igen, én is azt venném inkább :)
Biztos az egykaros hátsó traktus (az egykarosra csak nem mondhatjuk, hogy villa :P ) ;)

Amúgy nekem a 797 jobban bejön. Tini voltam, amikor az első banán lengővillák megjelentek, beleégett az agyamba, meg amúgy sem vagyok egykar fetisiszta :) Viszont a ..6-osok "csonka" váza nem tetszik, a 797 meg nagyon emlékeztet a "hagyományos" Monster vázra.
#16691
Mi a véleményetek erről, megér annyi dojcsmárkot amit szeretnének kapni érte? Egyáltalán lehet bízni ezekben a tulipános, fapapucsos népekben?

https://www.hasznaltauto.hu/motor/ducat ... .-11823323
ez egy remek pénzösszeg egy hathuszasért.sajnos a fotográfiák nem árulnak el túl sokat, meg köll nézni, nem penderedik-e a szekérderék, nincsenek-e megtibolodva a lovak. az ilyen korú talján csődöröknél a takarmánytároló és a lábak izületei lehetnek betegek.
Először nem értettem miről beszélsz. Utana rájöttem, hogy rossz linket másoltam be. Erről a gépről akartam érdeklődni:
https://www.marktplaats.nl/a/motoren/mo ... e=lr&pos=2
Igy már a helyére kerül a fapapucs meg a tulipán is

Itt van egy nullkmes itthonról ennyiért:
http://www.ducatidibosco.hu/hasznalt?id=1_1175343
#16689
ez egy remek pénzösszeg egy hathuszasért.sajnos a fotográfiák nem árulnak el túl sokat, meg köll nézni, nem penderedik-e a szekérderék, nincsenek-e megtibolodva a lovak. az ilyen korú talján csődöröknél a takarmánytároló és a lábak izületei lehetnek betegek.
Először nem értettem miről beszélsz. Utana rájöttem, hogy rossz linket másoltam be. Erről a gépről akartam érdeklődni:
https://www.marktplaats.nl/a/motoren/mo ... e=lr&pos=2
Igy már a helyére kerül a fapapucs meg a tulipán is
azt hittem a szegediekre célzol a fapapuccsal :)
szóval hollandiából simán, vigyáznak rá. az ára, az jó kérdés. rájön még egy csomó dojcsmárk szállításra, papírozásra, szóval neked kell tudnod, megér majd' hárommilát-e.
Szegedieket nem bántjuk, nagyon szép városuk van. Dolgozgatok Hollandiában, nekem is ez a benyomásom róluk. Fegyelmezettek es igényesek a környezetükre., megerősíttetted a benyomásomat róluk, belgák rosszabbak tőlük. Monster 796-bol egyenlőre elég gyér a hazai kínálat. Próbálom keresni a lehetőségeket. Ránéztem kb. 170 ezer forint lenne egy ilyen motor honosítása. Járulékos költségekkel nem számoltam. Elgondolkodtató...
#16688
Mi a véleményetek erről, megér annyi dojcsmárkot amit szeretnének kapni érte? Egyáltalán lehet bízni ezekben a tulipános, fapapucsos népekben?

https://www.hasznaltauto.hu/motor/ducat ... .-11823323
ez egy remek pénzösszeg egy hathuszasért.sajnos a fotográfiák nem árulnak el túl sokat, meg köll nézni, nem penderedik-e a szekérderék, nincsenek-e megtibolodva a lovak. az ilyen korú talján csődöröknél a takarmánytároló és a lábak izületei lehetnek betegek.
Először nem értettem miről beszélsz. Utana rájöttem, hogy rossz linket másoltam be. Erről a gépről akartam érdeklődni:
https://www.marktplaats.nl/a/motoren/mo ... e=lr&pos=2
Igy már a helyére kerül a fapapucs meg a tulipán is
azt hittem a szegediekre célzol a fapapuccsal :)
szóval hollandiából simán, vigyáznak rá. az ára, az jó kérdés. rájön még egy csomó dojcsmárk szállításra, papírozásra, szóval neked kell tudnod, megér majd' hárommilát-e.
#16687
Mi a véleményetek erről, megér annyi dojcsmárkot amit szeretnének kapni érte? Egyáltalán lehet bízni ezekben a tulipános, fapapucsos népekben?

https://www.hasznaltauto.hu/motor/ducat ... .-11823323
ez egy remek pénzösszeg egy hathuszasért.sajnos a fotográfiák nem árulnak el túl sokat, meg köll nézni, nem penderedik-e a szekérderék, nincsenek-e megtibolodva a lovak. az ilyen korú talján csődöröknél a takarmánytároló és a lábak izületei lehetnek betegek.
Először nem értettem miről beszélsz. Utana rájöttem, hogy rossz linket másoltam be. Erről a gépről akartam érdeklődni:
https://www.marktplaats.nl/a/motoren/mo ... e=lr&pos=2
Igy már a helyére kerül a fapapucs meg a tulipán is
#16686
Mi a véleményetek erről, megér annyi dojcsmárkot amit szeretnének kapni érte? Egyáltalán lehet bízni ezekben a tulipános, fapapucsos népekben?

https://www.hasznaltauto.hu/motor/ducat ... .-11823323
ez egy remek pénzösszeg egy hathuszasért.sajnos a fotográfiák nem árulnak el túl sokat, meg köll nézni, nem penderedik-e a szekérderék, nincsenek-e megtibolodva a lovak. az ilyen korú talján csődöröknél a takarmánytároló és a lábak izületei lehetnek betegek.
#16682
sajnalatos reakciok a giccsbazarra , de ti magyarok vagytok, le sem tagadhatjatok .
Megnyilvánulásod alapján te szerintem meg valami szőrös talpú véglény lehetsz. Egyébként pont te beszélsz giccsbazárról, miközben a saját motorod testesíti meg azt? Szerintem pont, hogy te vagy az az ember aki az igényesség végett ha tehette volna bálna p*nisz bőrből húzatta volna be a tankot a motoron....
#16680
sajnalatos reakciok a giccsbazarra , de ti magyarok vagytok, le sem tagadhatjatok .
ez a gyári szín,ha nem tetszik akkor a gyárban reklamálj,amúgy te kezted fikázni és mi vagyunk a magyarok?
Ha hozzánk jössz,be kell tartanod a törvényinket és tisztelni kell a szokásainkat! :)
És fel kell venned a vallásunk! ;)
És a pápának nyújtandó egyéb szolgáltatásokról még nem is beszéltünk!!! :)
#16679
sajnalatos reakciok a giccsbazarra , de ti magyarok vagytok, le sem tagadhatjatok .
ez a gyári szín,ha nem tetszik akkor a gyárban reklamálj,amúgy te kezted fikázni és mi vagyunk a magyarok?
Ha hozzánk jössz,be kell tartanod a törvényinket és tisztelni kell a szokásainkat! :)
És fel kell venned a vallásunk! ;)
Csatolmányok:
2006-ducati-monster-s4rstestastrettab.jpg
2006-ducati-monster-s4rstestastrettab.jpg (281 KiB) Megtekintve 12320 alkalommal
  • 1
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 49

If you've been into sports betting for a while, th[…]

Handicap betting, also known as spread betting, is[…]